A japán összecsukható paravánok a nemzet művészetének és dizájnjának szerves elemei. Általában papírból vagy selyemből készül a byōbu térelválasztóként funkcionál, de különösen nagyra értékelik egyedi alkotásaként is.
A legszebb festett byōbuk a folklór, a történelem és a természeti világ jeleneteit ábrázolják. A harmonikaszerűen össze- és kihajtható byōbu meglehetősen változatos, és több mint ezer éve a japán magaskultúra alappillére.
Mi az a Byōbu?
A byōbu, ami szó szerint azt jelenti, szélfal („byo” (屏) „fal” és „bu” (風) „szél” kanjikból), díszes mozdítható fal, amely a belső terek elválasztására szolgál, és magánéletet biztosít a szoba egy részén. Ahogy a neve is sugallja, eredetileg szélfogóként használták az ókor levegős japán rezidenciáiban. Manapság nagyrészt esztétikus kiegészítőknek tekintik őket, de időnként még prózaibb használatban is látni fogják őket, például válaszfalakként a kimonókölcsönzők változatos területein, elválasztóként egy hagyományos étterem részlegeit, vagy műalkotásként a japán otthonokban.
A byōbu meglehetősen impozáns tárgy tud lenni, amelynek magassága meghaladja az 1,5 métert, de van, hogy több mint a duplája. Ezt a nagyság érzést fokozzák azok a műalkotások, amelyek általában rajta szerepelnek. Az aranylevél bevonatoktól és a magasba tornyosuló lényektől az elegáns virágmintákig és a szerteágazó kastélyvárosokig a byōbu művészet a témák és motívumok széles skáláját érinti.
Honnan származik a Byōbu?
Az összecsukható paravánokat kezdetben Kínából hozták be Japánba. Úgy tűnik, ezt bizonyítja az arany gyakori használata, amely ellentétben áll a japán művészet finomabb és visszafogottabb formáival. Talán meglepő, hogy a kinpaku (aranylevél) hátterek hozzáadása valójában inkább az Edo-korszak őrülete volt, amikor a paravánok kezdtek gazdagságot és hatalmat jelképezni.
Úgy gondolták, hogy a byōbu először a Nara-korszakban jelent meg. Japán legrégebbi fennmaradt byōbuja, amelyet az Kr. u. 700-as években készítettek, a torige ritsujo no byōbu (madártollas összecsukható panelek) a neve, és a Nara prefektúrában található Shosoin Kincstárban látható, amely minden ősszel két hónapig nyitva áll a látogatók előtt.
Az eredeti paravánok bambuszszőnyegekből készültek, és nem voltak összehajthatóak, mielőtt a 8. század körül divatba jött a selyembrokátokkal megrakott byobu.
A császári udvar volt a japán byōbu úttörője, és az udvarban mutatták be őket szertartások és események során. A paravánok a Heian-korszakban (794-1185) elterjedtek a felsőbb osztályokban, ekkor vezették be a zenigata-t (kör alakú zsanérokat) az egyes panelek összekapcsolására. Végül a Muromachi-korszakban (1336-1573) a byōbu a társadalmi hierarchia középső fokain lévő kereskedőkön át a dojo-kig is megjelentek.
Milyen fajtái vannak?
A Furosaki-byōbu kisebb, dupla paneles paravánok, amelyek gyakran megjelennek a teaszertartások során, ahol a vendégek sok időt töltöttek tatami padlószőnyegen ülve, seiza pozícióban.
A Makura-byōbu-kat, amelyek legfeljebb négy panellel rendelkeznek, a hálószobákban szélvédőként használták.
A Kinpakuval borított byōbu (gyakran hat vagy több táblával) gazdag háztartások díszítőelemei lettek volna, és szertartási célokra használták volna.
Koshi-byōbu divat volt a Sengoku háborúzó államok korszakában (1467-1615). Derékmagasságban állva arra használták őket, hogy enyhítsék a vendégek azon aggodalmát, hogy potenciális veszélyek rejtőzhetnek a képernyők mögött.
Hol használták?
A feudális korszakban a byōbu nem az a tárgy volt, amivel a szigetország parasztkunyhóiban vagy a vidéki halászfalvakban találkozhattunk. Inkább vallási emlékműveknél jelentek meg, és a feudális tartományok nagy fogadótermeiben vagy a daimjok magánnegyedében díszítették a tatami padlót.
Japán egyik leghíresebb daimjója Toyotomi Hideyoshi állítólag elrendelte, hogy a kastélyát díszítsék fel vele.
A legkidolgozottabb formájában a byōbu még mindig nagyrészt régi rezidenciákon, múzeumokban, művészeti galériákban, szentélyekben és templomokban, néha pedig ryokanokban és teaházakban találhatóak meg. Méretüktől, áruktól, a festő művésztől vagy a felhasznált táblák számától függően nagyszerű középpontként vagy háttérművészetként funkcionálhatnak.
Az Arigato Apartmanban Balatonakarattyán is van egy kis asztali byōbu. Lényegesen kisebb, mint az eredeti, díszítésre használják Japánban a mini változatot, én is egy japán imserősömtől kaptam ajándékba. Szép darvakat ábrázol. 🙂
Képek:
Von Cosmomontoya – Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=118185764