Belefutottam egy cikkben nemrég, amelyet nagyon érdekesnek találtam.
A régi épületeknek lelke van, tartja a mondás.
Van valami a régebbi otthonok történelmében, eredetiségében és varázsában, ami miatt értékük néha magasabb, mint az újonnan épített projekteké. Japánban ez a kijelentés nem teljesen állja meg a helyét.
Ott az új építésű házak jelentik a lakáspiac lényegét, ahol a házakat van, hogy nem adják el, hanem ha kiszolgálta magát, jön és a lerombolás és újjáépítés. Ez egyre inkább trendi, azaz nem csak biztonsági okai vannak. Éppen ezért a 30 éves vagy idősebb házak értéktelenek a piacon.
A telek maga, amelyen áll, nagyon értékes.
Az épületek hosszú élettartamának ilyen megközelítése egyrészt a rossz építési technikákkal magyarázható, amelyeket a II. világháborút követően a lakások iránti fellendülő kereslet kielégítésére hoztak létre, másrészt a gyakran frissített építési szabályzatokkal, amelyek célja a földrengésekkel és más természeti katasztrófák fenyegető veszélyével szembeni ellenálló képesség javítása. Ezen kívül, mivel az emberek úgy vélik, hogy otthonaik gyorsan veszíteni fognak az értékükből, kevés az ösztönzés arra, hogy úgy tartsák őket karban, hogy azok csábítóak legyenek egy potenciális jövőbeli vevő számára. Ez egy olyan piacot eredményez, ahol a lakástulajdonosok nagyobb szabadságot éreznek, hogy úgy alakítsák ki otthonukat, ahogyan szeretnék, miközben egyidejűleg elfogadják negatív saját tőkéjüket. Japánban majdnem ötször annyi regisztrált építész van, mint amennyi újonnan épített otthon. Mindeközben az egyedi otthonok iránti igény egyre nő.
Bár úgy tűnik, hogy ez a tendencia Japán nagy részére érvényes, vannak apró jelek arra, hogy ez az újjáépítési trend némi változáson mehet keresztül. Egyes háztulajdonosok fontolóra veszik otthonaik felújítását az alaprajz áttervezésével, a falak lebontásával és a terek modernebb módon történő megnyitásával. Sok év óta először az emberek kezdik értékelni a régebbi otthonokat is.
Ez a hiánypótló piaci mozgalom részben csak tükrözi azt, ami egész Japánban történik. A népességnövekedés rohamosan csökken, 2065-re várhatóan közel 40 millióval fog csökkenni. Az ország lakossága is öregszik – hamarosan a japánok több mint egyharmada 65 évesnél idősebb lesz. Ezek a demográfiai tendenciák miatt az átlagnál több lakás áll üresen, és ez a szám 2033-ra várhatóan mintegy 30%-ra emelkedik – ez okot ad Japánnak arra, hogy újak építése helyett régi otthonokat újítson fel. Lehet láttál olyan cikkeket, ahol a vidéki otthonokat szinte semmiért lehet megvásárolni. Ez egy másik trend, amiről majd később beszélek.
A városiasabb területeken, ahol a lakosság többsége fiatalabb, az embereknek rugalmasabb lehetőségeik vannak. A tokiói cégek a nem hagyományos és kevésbé kulturális lakásformákat keresik.
Van egy viszonylag új trend is, túl az épületek átalakításán. Régi irodahelyiségeket vesznek át és alakítanak át lakásokká, és új társlakóterületek kialakításával új tereket és életformákat vezetnek be egy olyan társadalomba, amely inkább hagyományosnak és konzervatívnak hajlik. Ezek a közös használatú terek nemcsak olcsóbb lakhatási lehetőséget kínálnak, hanem erősítik a nem családtagok közötti közösségi érzést is, és több társadalmi interakcióra ösztönöznek.
Japán 30 éves otthonai élettartama egyszerre átok és áldás. Miközben ez az egyedi tervezés egy szintjét kínálja, és azt a képességet, hogy úgy éljünk, ahogyan szeretnénk, anélkül, hogy az otthonunkat újra el kellene adnunk, átalakítja azt a gondolkodásmódot, hogy a régi nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz is.
Ha belegondolunk a saját életterünkbe, 30 évente azt felújítani itt Magyarországon sem árt. Nem csak dizájn szinten, hanem műszakilag is.